Kolorádó, az örömteli itt és most víziója egy karnyújtásnyira. Egy kis világ képe, ami semmihez sem fogható, mégis elérhető. Egy fesztivál, ahol mindenki közösségre lel, aki kíváncsi és élvezi a stílusok közötti kalandozást körbe-körbe, a saját ösvényén az erdőbe.
Értékeinkben osztozó cserkészekkel és budapesti partyszervező csapatokkal együttműködve 2016-ban rendeztük meg először a Kolorádó Fesztivált a Sztrilich Pál Cserkészparkban. Eredetileg a Kolor nevű klub természetközeli kiterjesztését álmodtuk meg, a fák közé épülő tábor, a cserkészpark hangulata és az amerikai nemzeti parkokat idéző környezet együtt rajzolta ki a fesztivál vízióját. Egy közigazgatásilag nem független, mégis saját mikroállamként működő világból született végül a Kolorádó név.
Az akkor még “a legpestibb budai fesztiválként” hivatkozott rendezvényt kevesebb ember látogatta, ma már szakítva a pesti törekvésekkel, több ezer, ország-s-világ különböző tájairól érkező látogatót fogadunk. Kolorádó alapításának célja egy sajátosan szabad, kulturálisan sokszínű és befogadó egyedi övezet megteremtése volt, ahol ér újra gyereknek lenni és az erdőben táborozni. Kolorádó cseperedik, van ami más és évről évre változik, de az értékeihez kezdetektől hű a fesztivál.
Közel tíz év után új helyszínt keresünk. Búcsút veszünk a Cserkészparktól, a fesztivál bölcsőjétől. Köszönjük a hűvös éjszakákat, az ágas-bogas tereket és a színpadokat: Csűr, Csodaszarvas, Erdei Rave, Keret, Iskola, Oázis, Árok, Nagyszínpad. Hiányozni fogtok. Erős közösség vagyunk és hisszük, hogy mindazt, amit itt felépítettünk, tovább tudjuk vinni. Hiszen most még nagyobb szükség van Kolorádóra, mint valaha.
Minden évben megteremtjük a saját világunkat a budai hegyek között, ahol néhány napig csak magunk vagyunk, kiszakadva a megszokásból – legalábbis mi így éljük meg. Távol a várostól, térerő nélkül, egy különleges energiájú helyen. Van valami nagyon magával ragadó Kolorádó helyszínében, ami rabul ejt az első pillanatban. Itt közösen hagyjuk hátra a hétköznapokat, önmagunk mégjobb verzióját keresve.
Tudjuk, hogy a minket körülvevő természetet csak kölcsön kaptuk, vendégként viselkedünk benne. Csak annyit veszünk el amennyit vissza is tudunk adni, és arra törekszünk, hogy minél kisebb lábnyomot hagyjunk. A Kolorádó otthonára lelt az erdőben és szeretnénk még nagyon sokáig egészségesnek látni.
Kolorádó egy szabad fesztivál. Olyan légkört teremtünk, amiben ér felszabadulni, felesleges korlátok nélkül együtt lenni. Alap az önkifejezés, egyértelmű a befogadás. A megtartó és biztonságos közösségünk teszi lehetővé a tudás és művészet szabadságát. A fellépőkkel és partnerekkel való együttműködést is ez a szabadság határozza meg.
Szeretjük a műfajok kavalkádját. A programok sokszínűségéből következik a közösségünk sokszínűsége is, erőnket ebből merítjük. Kolorádóban nincs helye a rasszizmusnak, homofóbiának, transzfóbiának, szexizmusnak, vagy a kirekesztés bármilyen formájának. Együtt sokfélék vagyunk, ettől vagyunk erősek.
Meghallgatni, megismerni és megérteni közös felelősségünk, Kolorádóban nyitunk az ismeretlenre és igyekszünk jót közvetíteni, döntéseink és tetteink következményeit mérlegeljük. A nyitottságból és kíváncsiságból erőt és önbizalmat merítünk, közös élményeink fogódzkodóvá válnak a bizonytalan helyzetekben. Aki tudja merre megy, biztosabban is lép.
Újra és újra ráébredünk, hogy minél nagyobb szeletét ismerjük a világnak, annál nagyobb felfedezésre váró ismeretlennel találjuk magunkat szembe. Kolorádóban merünk hibázni, tanulni a hibáinkból, és fenntartjuk, hogy másnap majd jobban csináljuk. Merünk kételkedni abban, hogy a tegnap igazsága ma is megállja-e a helyét. Kolorádóban merünk nem tudni és kérdezni.