Tánc, Színház és Performansz
Tünet Együttes: Afterparty

hallgatás és cselekvés

Idén szeretnénk veletek közös egyensúlyt találni. Szeretnénk együtt új módszereket felfedezni, hogy hogyan segíthetjük egymást a balanszban. A Tünet Együttes karanténközösségben kísérletezve kutatta a másokra szentelt figyelem jelentőségét, a hangok és mozdulatok kapcsolatát. A Kolorádón idén debütáló Tünet az Erdei Iskolában tart fiktív rituálét és vezet be minket kísérletükbe.

//

egy fiktív törzs fiktív rituáléja
Mindannyian képesek vagyunk megremegtetni a levegőt, tüdőnkkel egymás dobhártyájához érni.
A táj kihalt, mégis lélegzik. Tudod, hogy még maradtak páran, ők is figyelnek. Könnyű becsukni a szemed. Minden nagyobb lesz, ami hallatszik. A gyomor, a szív, a tüdő, az ízületek.
Ideje ellazulni, és egy másik nyelven megszólalni. Érinteni, ölelni, elsodorni. A másikkal szabadon összeizzadni. Hogy tudok segíteni neked, hogy kiszakadhassanak belőled ismeretlen, eltemetett hangjaid?
Meddig tágítható az a határ, amit még zeneként tudunk befogadni, létrehozható-e olyan mű, amely táncelőadásként és zeneműként is értelmezhető.
Gondolhatjuk-e, hogy teljes figyelmünk, a másik meghallgatása, árnyalt hangunk keresése társadalmi állásfoglalás?

 

Szereplők: Dányi Viktória, Kelemen Patrik, Oláh Balázs, Szabó Veronika, Szász Dániel
Rendező: Szabó Réka
Zenei tréner és alkotótárs: Harcsa Veronika
Produkciós asszisztens: Oberfrank Réka
Fény: Dézsi Kata
Kosztüm: Vass Csenge
Köszönet: Farkas Kámea

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Trafó Kortárs Művészetek Háza