Kolorádóról

Kolorádót megtaláltuk, de Kolorádó nem a miénk. Kolorádó mindenkié, aki velünk együtt hisz benne, hogy óriási az igény egy olyan budapesti fesztiválra, amit a városi fiatalok újra magukénak érezhetnek. Ahol a program célzottan nekik szól, kerülve a rádiós klisézenéket, a felesleges tiszteletköröket, viszont elhajolva az őszinteség és a baráti lépték felé. Saját közösségeink, mint a Toldi, Kolor Projekt, Lärm, Urbanplayer, Gólya, MOME, BTS segítségével 2016-ban nyitottuk meg Kolorádót először, hogy kitöltsük az űrt, ami régóta tátong. Kolorádó mindenkié, aki vigyázóan tekint rá, mint egy kedves élményekkel felszentelt menekülési útvonalra a belpesti káoszból.

Megközelítés

kolorádó térkép

Kolorádó területe, a Sztrilich Pál Cserkészpark (Google Maps) a Nagykovácsi útról közelíthető meg, a borzasztóan szép nevű Feketefej utcába befordulva, ahol már a csodálatos külbudai vadon ölelő karjaiban haladhatsz.

róka koma a buszon

Ide eljutni a következőképpen tudsz:

  • Vagy eljössz a Moszkváról BKV-val a Hűvösvölgy végállomás előtti megállóig, és ott - a MOL Kút mögött, lásd a fenti térképen - felülsz a 0-24-ben közlekedő, átlagosan 15-20 percenként induló Kolorádó buszra, ami egészen a feszt bejáratáig visz 600 forintért (ugyanennyiért pedig vissza)
     
  • Vagy saját autóval jössz a Feketefej utca végén található parkolónkig, és váltasz parkolójegyet (1000 HUF), aminek birtokában - egy főt, téged - ingyenesen visz a Kolorádó shuttle járat a feszt bejáratáig.
     
  • Vagy bármilyen más módon, taxival, rollerrel, teljesítménytúrázva eljössz a Feketefej utca végén található parkolónkig, innen 300 forintért visz a Kolorádó shuttle a feszt bejáratáig.
     
  • Vagy bármilyen más módon eljössz a Feketefej utca végén található parkolónkig, és onnan begyalogolsz vagy bebringázol a feszt bejáratáig, ingyen. Másfél kilométerről beszélünk, laza 20 perc séta.
     
  • Pro tipp: partnerünk a Taxify, akik az első útból a kolorádó promókód alkalmazása esetén 1000 forintot átvállalnak!

Belépés

Hogyan jussak be gyorsan Kolorádóba? A legjobb, ha korán jössz. Bérlettel és elővételes napijeggyel érkezőknek, vendéglistásoknak minden este 8 óráig érdemes megérkezniük, ha gördülékeny bejutással szeretnének számolni. Onnantól kezdve ugyanis jön a csúcsidőszak. Kolorádóban ritka esztétikus a naplemente, már csak ezért is javasoljuk a napközbeni érkezést!

Figyelem, online jegyesek: mindenképpen kinyomtatott jeggyel készüljetek, mert persze, tudjuk mi is, 2017 van, mi az, hogy nyomtatni kell, csak a helyzet úgy áll, hogy Kolorádóban tényleg elvétve akad térerő. 

kolcsi

Sátorjegy

Nagyon örülünk, ha sátorral jössz! Arra kérünk, hogy kizárólag a kijelölt táborhelyen verd fel azt, ha bárhol máshol próbálkozol, az nem jó, és meg is fogunk kérni, hogy légyszi ne. A táborhely amúgy is a legszuperebb helyen van, Kolorádó lélekcsakrájában, a mezőn! A sátorhelyért fejenként csupán 1500 forintot kérünk az egész fesztivál idejére, ezért cserébe valamennyi kempingszolgáltatást igénybe veheted, és korlátlan mennyiségben használhatod a zuhanyt.

Fontos: a sátorhelyekhez csak sátorjeggyel lehet bemenni, tehát a zuhanyt és a kempinget is csak ezzel a megfelelő karszalaggal rendelkezők vehetik igénybe.

Repohár

Környezetbarát repoharakkal készülünk, ami azt jelenti, hogy 300 forintért megvásárolod a pultban, és onnantól ebbe töltünk neked - így kímélve meg a természetet a pohárhulladéktól. Közben természetesen mosogatjuk őket, erős használat esetén újat is kapsz. 

Ital + dohány

Fontos, hogy tudjátok: a fesztivál italpultjaiban kizárólag készpénzzel tudtok fizetni, OTP ATM automata viszont lesz a bejáratnál. Ugyancsak fontos: dohányterméket nem árulunk Kolorádóban, így a dohányosok készüljenek fel (igen, engedjük, hogy hozz be cigrarettát, legfeljebb egy kartonnal).

Házirend

" "

ALAPVETÉS

  • Ami Kolorádóban történik, az mind szuper dolog. Légy oly barátunk, és ne rontsd el őket! Mi inkább annak örülünk, ha hozzáteszel és magadénak érzed. Természet Anya kincseit pedig a legmesszebbmenőkig óvod.
     

  • Ez itt a Házirendünk. Ez a Kolorádó Fesztivál területén tartózkodó valamennyi látogatóra vonatkozik. A jegyet / bérletet megvásárló fesztiválozók, valamint az egyéb jogosultságú belépővel rendelkezők automatikusan elfogadják ezt.

BEJUTÁS

  • Kolorádó 2017. június 7-én szerdán délután 4-kor nyit és június 11-én vasárnap reggel 8-kor zár.
     

  • Generációk találkozhatnak itt! De nem mindegy, hogyan. Kolorádóban tartózkodni 12 éves kor alatt ingyen, 16 év alatt szülői felügyelettel lehet, 18 év alattiaknak pedig megkülönböztető karszalagot adunk, mivel őket alkohol tartalmú itallal nem szolgáljuk ki. Eltávolítható az a kiskorú, aki szülői felügyelet nélkül tartózkodik 22 óra után a területen. A szabályok betartatása érdekében a személyzet jogosult a belépni szándékozókat az életkoruk igazolására felhívni – ezt vissza lehet utasítani, viszont ebben az esetben nem jöhetsz be.
     

  • Kolorádóba belépni és ottmaradni kizárólag érvényes karszalaggal lehet, amit a jegyedért adunk cserébe a bejáratnál. A beváltáshoz feltétlenül őrizze meg mindenki az eredetileg megvásárolt jegyeket is! A karszalag meglétét a rendezők ki- és belépéskor, illetve Kolorádó területén folyamatosan ellenőrzik. Ha nincs rajtad, vagy érvénytelen, köteles vagy elhagyni a fesztivál területét! És vigyázz is rá, mert ha elszakadt, sérült karszalaggal elhagyod Kolorádót, nem garantáljuk, hogy a bejáratnál visszaengednek a fesztiválra, az ebből adódó kellemetlenségért pedig felelősséget nem vállalunk.
     

  • Ha bérletet vettél, akkor szabad a járásod - de figyelj a híreinkre, mert ha teltház alakul ki, akkor lehet, hogy nem tudunk hamar visszaengedni. Ha napijegyet, akkor az a ki-be mászkálásra csak másnap reggel 7.00-ig jogosít fel, ezen időpont után csak újabb, aznapi napijeggyel tudunk beengedni. 
     

  • A jegyhamisítók és a hamisításban közreműködők ellen eljárást indítunk. Mert ilyet nem szabad csinálni! Azt pedig senkinek nem javasoljuk, hogy a hivatalos jegyértékesítő pontjainkon kívül vásároljon jegyet. Ugyanis az összeset egyedi sorszámmal és másolásvédelemmel láttunk el, amit ellenőrzünk is.
     

  • A bérlettel érkezőknek, valamint a vendéglistásoknak minden este 10 óráig tudja garantálni a szervezőség a várakozásmentes bejutást.
     
  • Az esetleges kedvezményeket csak a megfelelő jogosultság igazolása után áll módunkban elfogadni.
     
  • Pénztártól való távozás után a jeggyel, fizetett illetve a visszaadott pénzösszeggel kapcsolatos reklamációt nem fogadunk el!
     
  • Kolorádó területére belépni, onnan eltávozni csak a hivatalos bejáratokon keresztül lehet. Az egyéb úton való bejutással próbálkozni egyébként sem igazán érdemes: veszélyes, csalános, gödrös. És továbbra se feledd, a karszalag meglétét munkatársaink folyamatosan ellenőrzik a fesztivál területén.
     
  • Kolorádó területére járművel behajtani tilos (kivéve a külön engedéllyel rendelkezőknek). A rendezvény megközelítéséhez kérjük, hogy a tömegközlekedési eszközöket, a shuttle buszt, valamint a taxi szolgáltatást használd! Parkolási lehetősége csak a főszervezőknek van a fesztivál területén. Autóval kizárólag a kijelölt külső parkolóban állhatsz meg, a szabálytalan helyen parkoló, vagy oda behajtó gépjárműveket a hatóság elszállítja, tulajdonosai szabálysértési eljárás alá vonhatóak.
     

  • Ugyan az autódnak nem, a biciklidnek van helye Kolorádóban!

BENTMARADÁS

  • Kolorádó területéről eltávolítható az, aki mások életét, testi épségét, vagyoni jogait, vagyontárgyaik épségét, a környezetet veszélyeztető, ill. garázda, vagy rendőri intézkedésre alapul szolgáló magatartást tanúsít, más társadalmi csoportok tagjai ellen uszít, vagy agresszív magatartásával a közönségen belül békétlenséget szít.
     
  • A Kolorádó területére történő belépésben megakadályozható az, aki a szükséges biztonsági átvizsgálásnak nem veti magát alá, személyi igazolványával vagy más hitelt érdemlő okmánnyal életkorát igazolni nem tudja vagy korábban a fesztiválról a Házirend megsértése miatt már egyszer kiraktuk.
     
  • Kolorádó területe magánterület, így a területéről az arra indokot adók kizárhatóak, eltávolíthatók (ittasok, tudatmódosító szer hatása alatt állók - kábítószer fogyasztása a rendezvényen egyébként is tilos! -, rendbontók, másokat zavaró illetve veszélyeztetők).
     
  • Kolorádó bármely tulajdonát rongáló illetve eltulajdonító személyt a rendezvény területéről az üzemeltető munkatársai vagy azok megbízottjai kizárhatják, illetve a kár mértékétől függetlenül rendőrségi feljelentést tehetnek. Ne legyél rossz fej!
     
  • A szervezők fenntartják a jogot a beengedés felülbírálására, ha úgy ítélik meg, hogy a vendég viselkedését, küllemét vagy mentális állapotát nem tartják megfelelőnek a fesztiválon való részvételre. A Kolorádó területén agresszíven, vagy a fesztivál atmoszférájától eltérően viselkedő, nagyon ittas vagy egyéb tudatmódosító szer hatása alatt álló személyeket a szervezőség saját jogkörében felszólítás után eltávolíthatja, karszalagját levághatja. Kérjük, hogy aki bármilyen rendbontást észlel, haladéktalanul jelezze a szervezőség vagy a biztonsági szolgálat felé!
     
  • Akit a fentiek alapján a fesztivál területéről neki felróható okból eltávolítottak, a jegy / bérlet árát nem igényelheti vissza.
     
  • Szeszes itallal és dohányáruval 18 év alatti személy nem szolgálható ki. Ennek érvényre jutása érdekében a pultoknál való kiszolgálás során az életkor hitelt érdemlő, okmánnyal történő igazolására hívható fel a vendég. 
     
  • Dohányozni csak az arra kijelölt helyeken, igen, még itt is, a dombokon, hegyeken! 
     
  • A fesztivál területén a rendezők írásbeli engedélye nélkül tilos bármiféle kereskedelmi, vendéglátóipari vagy reklámtevékenységet folytatni. Hasonlóképpen bármilyen demonstrációt, csoportos aktivitást is csak a szervezők engedélyével lehet végezni. Amennyiben a szervezők úgy ítélik meg, beszüntethetnek bármilyen engedély nélküli megmozdulást a fesztivál területén és a fesztiválhoz vezető utakon.
     
  • Kolorádóban a rendezőknek, munkatársainak, a rendőrségnek és tűzoltóknak, katasztrófavédelemnek az utasításait minden látogató köteles végrehajtani.
     
  • Ha jófej fesztiválozó vagy, akkor is arra kérünk, hogy ne hagyd el Kolorádó területét, mert balesetveszélyes! Csak az arra kijelölt területen tudunk a biztonságos szórakozásodért jogszabályi felelősséget vállalni. Amennyiben átléped a fesztivál területét jelölő kordont, úgy vedd tudomásul, hogy kifejezetten veszélyes területen vagy, ahol a körülmények nem teszik lehetővé, hogy szervezők vigyázzanak rád, vagy észrevegyünk, ha esetleg rosszul lennél, elaludnál. Ezt a szabályt különösen az éjszakai órákban megszegő személyeket jogosult a szervezés a rendezvényről eltávolítani, karszalagját levágni.
     
  • Kérjük, fokozottan vigyázz a természeti értékekre, és ne szemetelj! A fesztivál egy kiemelt szépségű természetvédelmi területen kerül megrendezésre, ezért kérjük, hogy hulladékodat, cigarettacsikkedet, ételmaradékaidat az erre a célra kijelölt szemetesekbe helyezd el minden esetben. Kérünk, hogy erre hívd fel ismerőseid figyelmét is, ha nem így cselekednének. A fákat, bokrokat, virágokat óvjátok, mint a legjobb barátaitokat!
     
  • Figyelj a fesztiválozók testi épségére, óvjátok egymást, és haladéktalanul jelezzétek az egészségügyi problémákat a fesztivál területén 0-24 elérhető mentőtiszteknek. Az egészségügyi szolgálat pontos helyét a térképen láthatjátok.

BEHOZÁS

  • NE HOZZ BE, MERT TILOS: alkoholt, kábót semmi esetre sem! Továbbá kereskedelmi mennyiségű ételt és italt (maximum egy 1,5 literes műanyag palack lehet nálad), az ilyen jellegű termékeket a bejáratnál köteles mindenki megőrzésre átadni a biztonsági szolgálatnak. Tilos továbbá behozni közbiztonságra veszélyes tárgyakat, gyúlékony anyagot, pirotechnikai eszközt. Ezeket elkobozhatják tőled, és a Kolorádóban tartózkodásod is labilissá válik.
     

  • DE, HOZZ BE, MERT HASZNOS: zseblámpát, fejlámpát, meleg ruhát, szúnyogriasztót, naptejet, hálózsákot, plédet, kispárnát, labdát, frizbit, napszemüveget. Ezeket senki nem kobozza el tőled, de hasznos, ha vannak nálad.
     

  • Házikedvencedet hozhatod, de ha mások szórakozását és testi épségét veszélyezteti, úgy ezt felülbírálhatjuk. De mi inkább azt javasoljuk, hogy hagyd otthon, mert a zene hangos lesz, az erdő meg nagy. Ha a házikedvenced a kutyád, úgy őt Kolorádó területére következő feltételek együttes megléte esetén lehet beléptetni: érvényes oltási igazolvány egy évnél nem régebbi veszettségoltással, egyedi azonosító (olvasható tetoválás vagy mikrochip), póráz, nyakörv, szájkosár, biléta a gazda (a fesztivál ideje alatt is elérhető) telefonszámával. 

HANGHATÁS, FÉNYHATÁS, RÖGZÍTÉS

  • Professzionális, nagykaliberű, orbitális formátumú rögzítő berendezéseket csak a fesztivál által akkreditált személyek használhatnak. 
     
  • Kolorádóban csak magáncélra készíthetsz kép és hangfelvételt, a készített kép- és hangfelvételt nem értékesítheted, és ellenérték fejében nem hasznosíthatod, illetve kereskedelmi célból ellenérték nélkül sem hasznosíthatod, az azokon szereplő látogatókat beleegyezésük nélkül nem lehet nevesíteni, ezek a látogatók személyiségi jogait nem sérthetik. A szervezők nem vállalnak felelősséget arra az esetre, ha más látogatók az előzőekben foglaltakat megszegik. 
     
  • A fesztiválon a fesztivál megbízásából kép és hangfelvétel készül, melyet a fesztivál közzé tehet online-offline csatornákon, a médiában, plakátokon, az azon szereplő emberek a fesztivál felé semmilyen követeléssel nem élhetnek, amennyiben részt veszel a rendezvényen, hozzájárulsz, hogy arcodról és megnyilvánulásaidról is felvétel készülhet. A fesztivál és környékének teljes területe biztonsági okokból kamerákkal van felszerelve, melyek éjszakai képrögzítésre is alkalmasak.
     
  • A rendezvényen extrém hang - és fényhatás érheti a látogatókat, így azon fesztiválozók, akik erre különösen érzékenyek, külön figyelemmel tartózkodjanak a színpadok közelében!

PROGRAMVÁLTOZÁS + EGYÉB

  • Kolorádó szervezői nem szeretnének programváltoztást, de fenntartják ennek jogát. A program esetleges változása miatt, a bérlet vagy a napijegy ára nem igényelhető vissza a pénztártól való távozás után. A szervezők nem vállalnak felelősséget az olyan programváltozásokért, amik az előadók hibáiból vagy baleseteiből fakadnak!
     
  • A rendezvényt rossz idő esetén is megtartjuk, azonban előfordulhat vis major eset, amikor a hatóságok rendkívüli helyzetre hivatkozva megtiltják a rendezvény bizonyos szakaszaiban az üzemelést, a programok megtartását, hogy elkerülhetőek legyenek személyi sérülések, károk. Ezen változásokért a szervezők nem tudnak felelősséget vállalni.
     
  • A fesztivál szervezősége kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Látogatót jogszabályok alapján megillető jogokon túl kifejezetten kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán. A jegy ára az előzőekben írt kizárásokra tekintettel került meghatározásra.
     
  • A vendéglátással, a rendezőkkel, vagy bármi mással kapcsolatos észrevételeiddel, panaszaiddal, ötleteiddel az Információs pontok munkatársaihoz fordulhatsz. Köszönjük! Ha pedig még a fesztivál előtt vannak kérdéseid, azokat privát üzenetben a Facebookon, vagy e-mail formájában tegyétek fel. Elérhetőségeink a Kapcsolat menüpontban!

KÖSZÖNJÜK, HOGY BETARTOD A SZABÁLYOKAT, ÉREZD JÓL MAGAD!
- KOLORÁDÓ CSAPAT -