
Közösségi szövés és Zöld Könyvtár
- A Bolygóról: A Bolygó egy közösségi hely, amely teret ad a zöldülni vágyó fiataloknak, szervezeteknek, mozgalmaknak. A Bolygó célja, hogy felpezsdítse a budapesti kulturális és civil életet, hogy helyszínt, otthont és aktív közösséget nyújtson mindenkinek, aki aggódik a klíma- és ökológiai válság miatt, és szeretne annak megoldásáért aktívan tenni. A Bolygóban környezetvédelem, művészetek, kultúra és aktivizmus találkozik a közösségi cselekvéssel. Találkozási pont, ami a budapesti fiatalok önszerveződési helye lehet. Az ajtónk bárki előtt nyitva áll, aki egy zöld közösség tagja szeretne lenni.
- Program: Nézz be hozzánk, ha szívesen hálóznád be színes szalagokkal a természetet, ha kedved támad a természetvédelem témájában olvasgatni vagy csak kikapcsolódnál egy kedves környezetben. Ez nem a szokásos készíts valamit és vidd haza workshop, inkább közösségi alkotás, amit az együttlét és az aközben kialakuló beszélgetések és elcsendesedés miatt jó csinálni. A Bolygóban úgy gondoljuk, hogy a klímaszorongás egyedül a legrosszabb, amit közösségi cselekvéseken keresztül tudunk feloldani, amit szeretnénk a Kolorádón is képviselni. A szövés nem kötelező, szóval ha csak a vibe miatt ülnél le hozzánk akkor is szeretettel látunk!
Fellépők
Phojam
Jósda – Tarot és tenyérjóslás
Teafű és páros jóslás
Jósda – Tarot / JI King
REZSÓ kalapkészítő, Zerowaste flower-power workshop
Napnyomat, FESTfashion batikolás, FankaPanka hímzőworkshop
Reziliencia sátor (7Seas Training), FankaPanka hímzőworkshop
REZSÓ kalapkészítő, Zerowaste flower-power workshop
Napnyomat, FESTfashion batikolás, Kösd le magad!, Müzli: szita workshop
Pottery, Fanzine készítés, Paintbrush
Pottery, Fanzine készítés
Napnyomat, Müzli: szita, Fankapanka workshop
SoulBoost – Művészetterápiás Alkotóműhely
-
SoulBoost – Művészetterápiás Alkotóműhely
-
Reziliencia sátor (7Seas Training)
-
Zerowaste flower-power
-
Fanzine készítés
-
Kösd le magad
-
Müzli: Szita workshop
-
Napnyomat workshop
-
Gombanövesztő workshop
-
Pottery
-
Hímzőworkshop & Mindful hímző kör
-
Mesélj a nagyszüleidről!
FülSzabadítás
FülSzabadítás
-
FülSzabadítás
Full-kiégtem ön-nem-fejlesző workshop
Full-kiégtem ön-nem-fejlesző workshop
-
Full-kiégtem ön-nem-fejlesző workshop
Fény által
Botocska
Botocska
A NAGY IMPROVIZÁTOR
-
A NAGY IMPROVIZÁTOR
-
REZSÓ Kalapkészítés
-
Paintbrush
-
FESTfashion Batikolás
-
„Élj otthonosan!” – A testedben
-
FRUSKA Designműhely
-
Botocska
-
Barátságkert
Bambusz Test Projekt
Hangfürdő
AdniJóga
AdniJóga
Közösségi szövés és Zöld Könyvtár
Közösségi szövés és Zöld Könyvtár
Gólya Sakk
Gólya Sakk
Közösségi Reggeli
Közösségi Reggeli
Játszóház Projekt
Játszóház Projekt
NANE, Bagázs, Élő könyvtár az Emberi Jogokért
TASZ, Amigos, Háttér Társaság
Helsinki, Autonómia, InDaHouse
Röpirádó
Röpirádó
SH37 / Malter
SH37 / Malter
SH37 / Malter
Techno Varieté
Táncház – Fanfara Complexa
Táncház – Gáska
Táncház – Tindia
-
Techno Varieté
-
Dense piece
-
Fény által
-
It’s a MATCH – or will be – maybe –
-
Cryptic Bodies – Offspring
-
Etro Melede
-
Három évad
-
Malter Filmfesztivál
-
Csönd
-
A tér mindent számontart
-
LGBTQ kvíz és társasjátékok
-
Élő Könyvtár az Emberi Jogokért
-
Barátsággal segítés
-
Beavatkozol vagy kimaradsz?
-
Közösségi szövés és Zöld Könyvtár
-
Osztálykép avagy Házibullying
-
Joggal vagy szabad!
-
Emberi jogi időutazás
-
Egyenlőségről és a szexuális kultúráról
-
TKP ABC
-
Transz-generációs traumák
-
Plantropomorf workshop
-
Média-tudatossági workshop
-
OffCourse: CosmicC, Greg Orca, Klpflrtpr
-
Hangfürdő
-
Entbient
-
Kakaótánc
-
Yogalates
-
Férfi kör
-
Trip through the chakras
Kikeltető nyertes
Kikeltető nyertes
-
Acroyoga