Kolorádó 2019
MENUMENU

Helyszínek

Figyelj az élővilágra, óvjad és haggyad fejlődni. Mi csak átmeneti vendégek vagyunk itt. Tiszteljük a természetet és érezzük benne otthon magunkat!

Kolorádó  az adyligeti Sztrilich Pál cserkészparkban ver sátrat, immár negyedik éve. A park valaha majorságként működött, innen származik a másik neve: Juliannamajor. A cserkészek egész évben gondosan rendben tartják a területet, Misi bácsi, a park gondnokának segítségével. Júniusban pedig beköltöznek a kolorádósok, akik belakják a mezőt, az erdőt, a csűrt és az eldugott tisztásokat.

Itt a térképünk, kattintásra megnő:

Székelykapu Nagyszínpad

A nagyszínpad pont a székelykapu mellett van. Valószínű ezért neveztük el így. A fő fellépőinket hallgathatjátok erre, idén elég nemzetközire gyúrtuk a listát.

Csűr

A Csűr nem akar több lenni, mint ami. Egy fából, deszkákból épített csűr, ahol elképesztő technó veretések történnek éjszakánként. Napközben pedig árnyékot ad és kortárs tánc/színházi előadásokat, workshopokat fed le. Mármint szó szerint.

Csodaszarvas

A magyar mondákból ismerős lény Kolorádóban reinkarnálódott már vagy három éve. Azóta az elektronikus zene színpadának védőszellemévé avanzsálódott. Lépőtávolságban tipi sátrak és az éjszakai tábortűz nyújt menedéket a megfáradt kóválygóknak. Aztán ne üljetek túl sokat, itt talpon járják a táncot.

TakaTuka

A világ minden tájáról összeverődött társaság átköltözteti hippiszigetét a fesztiválra. Törzsi rigmusok, nagyon sok elektronikus zene, tábortűz és függőágyak várnak titeket.

Árok

A fesztivál legmisztikusabb és legtermészetesebb helyszíne. A neve mindent elárul. Elvadult ütemek, nigeri dallamok, kortárs freak show-val vegyített dadaista opera és egy sok dobos zenei performansz is elnyeli a néma csodakiáltásaitokat.

Gólya udvar

Kolorádó az új Nyolc. Legalábbis négy nap erejéig biztos. A Gólya kiköltözik a majorba, sem mentalitásukat, sem pedig csodás alter zenei ízlésüket nem hagyják a városban. Civil programokkal, workshopokkal, külföldi zenékkel és honi tehetségekkel zsúfolják tele az amúgy sem túl kicsi színpadot.

KERET

A KERET blog idén először materializálódik a major közepén egy eldugott, családias találkahely formájában, ahol egymásnak adják majd a színpadot a város legizgalmasabb feltörekvő előadói és a legmenőbb pop DJ-k, ideális megálló a négynegyedtől esetleg megfáradt fesztiválozóknak.

Lumen

A Lumen áthelyezi székhelyét a Paltonagyedből a majorba. Viszont a hangulatot nem hagyják hátra, a kávé mellett nappal-éjjel megy majd a jazz, fiatal feltörekvők kísérletezése és a fősodron túliak befigyelése. Nézz be, itt biztos fel fogsz ébredni!

Erdei iskola

Idén megalapítjuk a Kolorádó Erdei Iskolát, ahol mindenki fejlesztheti tudását, önmagát és talán a világot. Egy olyan teret építünk, ahol mindenféle műhelyfoglalkozáson, előadáson, alkotáson, művészi kifejezésen keresztül tanulunk. Azért, hogy merjünk kísérletezni, új gondolatokat megfontolni, és nyitottabbnak lenni.

Nekünk a természet

igen fontos. Azon vagyunk, hogy otthonossá tegyük és megvédjük a nem odavaló dolgoktól. Kolorádó extrán szép helyen van, egy gondosan rendbentartott cserkészparkban, amit a cserkészek kedvesen kölcsönöznek nekünk pár napra. Ők is figyelnek az értékeire, figyeljetek ti is:

Érezd otthon magad!

info@kolorado.hu

GDPR Házirend Festipay ÁSZF