Platon Karataevindie folk
A Lev Tolsztoj regényhőséről elnevezett együttes 2016-ban alakult Budapesten. A négytagú zenekar úgy formálja saját képére az elmúlt évek brit és amerikai indie-folkját, hogy az ízig-vérig szerethető, őszinte és hiteles tud maradni. Indulásuk óta bejutottak a 2016-os Kikeltető döntőjébe, valamint a nagyobb fővárosi klubok mellett (A38, Toldi, Kuplung) több fesztiválon is felléptek (Campus Fesztivál, Belvárosi Fesztivál, Művészetek Völgye, Kolorádó). Időközben Elevator és Rust című számuk megjárta a Spotify német és brit virális listáit. 2017 folyamán három részletben jelent meg For Her című első nagylemezük, mely több év végi listára is felkerült (index.hu, Recorder, Phenom’enon), és a streamelő platformokon egyből a leghallgatottabb magyar zenekarok közé emelte az együttest. 2017 őszén a Platon Karataev bekerült a Hangfoglaló Programba, így 2018 folyamán újabb albumot ad ki a zenekar.