Hogy hívjuk azt, ha a szabadon folydogáló trópusi gitárt ragályos fúvósokkal és tábortűzmeleg nyugat-afrikai ritmusokkal elegyítjük? Funkos afrobeat? Afrobeates funk? Vagy simán csak a spontanaitást és a szégyentelen csillogást ötvöző highlife, ami Ghána nemzeti műfajkincse, és aminek Ebo Taylor az egyik utolsó mohikánja? Az elmúlt hatvan évét gyakorlatilag egyhuzamban végigzenélő gitáros-zenekarvezető-producer persze véletlenül sem öregurazik a színpadon, ellenben akkorát megy, mint egy húszéves, betáncol a közönségbe, kiszól a lányoknak, és biztosan kéri is majd Kolorádó népétől, kiáltsák azt, hogy YEAH.